Országos első helyezett!

Diákvállalkozásunk három tagja Országos első helyezettek lettek a pontvelem.hu által rendezett Pénzügyi Csúcs nevű versenyen!

A csapat három online fordulón, egy Regionális Döntőn jutott túl, majd az Országos Döntőben is sikerült helytállniuk.  A versenyre 265 csapat nevezett az országból, ebből 18 csapat jutott be a Regionális Döntőre, majd 9 csapat az Országos Döntőre.  A Regionális Döntőre a csapatoknak egy projektet kellett bemutatniuk „Életünk legfontosabb pénzügyi döntései” címmel. Projektmunkánkat, infografikánkat (rajz, fénykép és szöveg alkalmazásával létrejött illusztráció) a képen láthatjátok.

Az Országos Döntő december 6.-án a Magyar Nemzeti Bank épületében zajlott. A két félidős megmérettetés során a Mikulás is meglátogatta a versenyzőket.

Gratulálunk a többi csapatnak!